„Jó emlékezni arra, amin keresztülmentünk. Az ilyen emlékezésben erő van mindig, és bizonyságtevés csüggedések ellen.” (Wass Albert)
„Jó emlékezni arra, amin keresztülmentünk. Az ilyen emlékezésben erő van mindig, és bizonyságtevés csüggedések ellen.” (Wass Albert)
Egy meghökkentő pillanatot rögzítő, páratlan asztrofotó készült a közelmúltban, mely egyetlen időpillanatban, egyszerre, ugyanabban a látómezőben ábrázol ember alkotta űreszközt, bolygót a Naprendszerből és távoli, úgynevezett mélyég-objektumot!
A Rozetta-köd az egyik legkedveltebb tél végi asztrofotós-célpont. A Tejút csillagtengerében, az Egyszarvúcsillagképben megbújó égi tüneményt – jellegzetes, a galaktikus molekulafelhők szabálytalanságára fittyet hányó körkörössége miatt – gyakran az univerzum rózsájának, vagy égre nyíló...
Egyszer, jó pár évvel ezelőtt már próbálkoztam a Nemzetközi Űrállomás (ISS) Hold előtti átvonulásának fotózásával. Úgy adódott, hogy utaznom kellett pár kilométert, és nem maradt elég időm az előkészületekre: épphogy csak kipakoltam, az élességállításra már nem tudtam kellő figyelmet szentelni...
Elkészültekor, 2009-ben a világ legnagyobb optikai távcsöveként adták át a Gran Telescopio Canarias (Kanári-szigeteki Nagy Távcső, rövidítve GranTeCan) névre keresztelt csillagvizsgálót.
1954. október 4-én lőtték fel az emberiség első műholdját: a szovjet Szputnyik-1 startjával kezdetét vette az űrkorszak. Az azóta eltelt majd' hét évtized alatt 8000 műholdat bocsátottak fel, amiből 5000 azóta is Föld körüli pályán kering – annak ellenére, hogy csak 2000-et használunk. Ezek...
Az égitestek világát az emberi képzelet telis-tele aggatta tökéletes geometriai alakzatokkal – körökkel, gömbökkel, spirálokkal. Elég csak a Naprendszer bolygóira gondolnunk, és máris szabályos pályák, és mértani testek, gömbök és csodálatos gyűrűk sokasága jut eszünkbe. Ám, ha elhagyjuk...
A Magas-Bakonyban készült felvétel az asztrofotózás hangulatát hordozza. A fotográfus meghitt egyedüllétben, egy magányos tölgyfa szomszédságában szemléli a tájat és a Göncölszekér hét csillagát. Az asztrofotózás gyakran magányos, meditatív tevékenység. Ez esetben különös hangulati elem, hogy...
Amióta ismeri az ember a világűr fogalmát, kétféle megközelítést alakított ki a megítéléséről. Az elterjedtebb nézetet sokan ismerjük. A legtöbben tudjuk, hogy mennyire alkalmatlanok „odakint” a körülmények az ember és egyáltalán bármiféle földi élet számára. Ennek ellenére nem lehet...
Van valami ősi, az emberiség kezdete óta meglévő késztetés a világ és azon túl is a földi élettér feletti végtelen megismerésére. Noha kezdetekben ez mitológiai történetekbe oltott világképekben nyilvánult meg, ma már jóval több lehetőségünk van a kozmosz valódi megközelítésére, mint akár csak...
Örökös csillagfényben – folytathatnánk, kissé átírva a 80-as évek örökbecsű Neoton Família-slágerét, ha La Palma égboltját szeretnénk dalba foglalni. Miért is alakult ki valóságos „asztroturizmus” a Kanári-szigetek legnyugatibb tagján?